Kedves kis ajándék

mécsestartó készítése üvegfestéssel: Az egyik legkedvesebb ajándék, amit mi magunk is elkészíthetünk az a mécsestartó készítése üvegfestéssel. Igaz ehhez az ajándékhoz nem árt, ha van egy kis kézügyességünk, s kreatívak is vagyunk. Azonban gyermekek is elkészíthetik, igaz biztosan nem olyan szép lesz, mint amit egy művész készít, de az is nagyon kedves kis ajándék lesz és mindenkinek a legkedvesebb ajándék. Főleg annak lesz nagyon fontos a mécsestartó készítése üvegfestéssel készült ajándék, aki kapja, hiszen mindenki tudni fogja, hogy az az ajándék saját kezűleg készült, s mindenki nagyon jól tudja, hogy üvegfestékkel nagyon nehéz dolgozni. Az üvegfesték nem más mint az akril festék, amelyet bármely hobbyboltban, kreatív boltban vagy nagyobb papír-írószerekben is be tudunk szerezni. Ezek többféle színben léteznek, mondhatni, hogy minden színben kaphatók, árnyalatokban változva. Tehát csak ki kell választani a számunkra kedves színeket. Ezután szükségünk lesz még mécsestartóra. Ezek nagyobb áruházakban és az előbb említett helyeken biztosan kaphatóak. A mécsestartó átlátszó üvegből készül. A mécsestartó készülhet egy színből, vagy lehet színes is, illetve rajzolhatunk, vagyis festhetünk rá kedves kis mintákat. Attól függ, hogy a mécsestartó készítése üvegfestéssel milyen alkalomra készül. Ugyanis egy ilyen ajándék szinte minden ünnepre adható, beleértve a névnapokat és a születésnapokat is. A legtöbben mégis a karácsony ünnepét választják, vagy még anyák napjára is sokan készítenek ilyen mécsestartót. Tehát először el kell döntenünk, hogy egy színnel szeretnénk dolgozni, vagy több színnel. Ha több színnel dolgozunk, akkor kicsit nehezebb a dolgunk. Ugyanis vigyáznunk kell, hogy a festék nehogy belefojjon a másik színbe. Mi most egy színnel dolgoztunk. Az én kedvenc színem a kék. Így nálunk a mécsestartó készítése üvegfestéssel úgy készült, hogy ecsettel óvatosan és egyenletesen eloszlatjuk a festéket az üvegen. Ne legyen se túl vastagon, se vékonyan. Ha készen vagyunk a belső festéssel, alaposan megnézzük, ne legyen kimaradt rész, mert utána már nem lehet javítani, vagy ha javítunk az nagyon csúnyán látszik. A mécsestartó készítése üvegfestéssel következő lépése, miután a belseje megszáradt a mécsesünknek, ez eltart 2-3 órán át is, akkor jön a külseje, ez egy kicsit nehezebb. Lefestjük a külsejét is felül, majd oldalt, és ha megszáradt, csak utána jöhet az alja, mivel egyszerre ez nem megvalósítható, mert nem tud szépen megszáradni. Ezután én ezüst színnel készítettem rá levél mintákat, ami egy kicsit feldobta a mécsesem, s ezután választottam bele egy illatos gyertyát vagy kismécsest. A lényeg, hogy ne ugyanolyan színű legyen, mint a mécsestartónk, viszont harmonizáljon a színnel, ne üssön el nagyon.

Nézze meg a többi mécsestartó készítése üvegfestéssel cikkünket, hogy még jobb ismeretekre tegyen szert.

Képek






Oldalak

    Gyakori keresés

    Új keresés

    Képek






    Oldalak

      Gyakori keresés

      Új keresés